Az új-zélandi zöldkagyló története
Új-Zélandon, ahol Földünk legtisztább vizei vannak, tenyészik a taréjos zöldkagyló (Perna canaliculus). Gyógyászati célra való felhasználásának története az új-zélandi őslakosokig, a maorikig nyúlik vissza. Megfigyelték, hogy a maorik közül azok körében, akik a tengerparton éltek és rendszeresen fogyasztottak zöldkagylót, szinte ismeretlenek voltak a mozgásszervi bántalmak, szemben a sziget belső területein élő társaikkal. Ennek oka az, hogy a part menti területeken élő őslakosok bőségesen fogyasztottak nyers zöldkagylót. Ezen felismerésen túl, az újzélandi taréjos zöldkagyló az 1970-es években került ismét az érdeklődés középpontjába, rákkutatások kapcsán. Bár tumorellenes anyagot nem sikerült a zöldkagyló kivonatban azonosítani, azok a daganatos betegek, akiknél a terápia előtt mozgásszervi panaszok és ízületi fájdalmak álltak fenn, jelentős javulásról számoltak be a fájdalom és a mozgékonyság tekintetében. Ez felkeltette a kutatók figyelmét, így ezt követően a zöldkagyló kivonat gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatását kezdték el tanulmányozni.
