GyógyszerÉszTár
A nyári melegben a szervezet a verejtékezés fokozásával próbálja fenntartani az optimális testhőmérsékletet. Ilyenkor azonban nemcsak vizet veszítünk: az izzadsággal nátrium, klorid, kisebb mennyiségben kálium és magnézium is távozik.
A magyar lakosság akár 30–40%-kal kevesebb rostot fogyaszt a szükségesnél. Mi ennek a következménye, és mit tehetsz ellene?
A magas vérnyomás (hipertónia) az egyik leggyakoribb krónikus betegség Magyarországon is, amely több százezer embert érint. Előfordulása az életkorral egyre gyakoribb, de nem csak az idősebbek problémája: fiatalabbaknál is kialakulhat, különösen akkor, ha túlsúly, mozgáshiány, dohányzás vagy fokozott stressz áll fenn. A betegség alattomos, mert sokszor tünetmentesen zajlik, így sok érintett nem is tud róla, hogy veszélyben van. Kezeletlenül azonban komoly szövődményekhez – például szívrohamhoz, stroke-hoz vagy vesekárosodáshoz – vezethet, ezért kiemelten fontos a megelőzés, a rendszeres vérnyomásmérés és a korai felismerés.
Az utóbbi években a mikrobiom kutatása forradalmasította az egészségügyi szemléletet. Ma már tudjuk, hogy a mikroorganizmusok nemcsak a bélben, hanem a hüvelyben és az emlőszövetben is kulcsszerepet játszanak – különösen a szoptató édesanyák egészsége és a mellrák megelőzése szempontjából.
Bemutatjuk a folyamatos vércukorszint mérő készülékek előnyeit, különös tekintettel a MicroTech LinX CGM rendszerre, és összehasonlítjuk a hagyományos ujjbegyszúrásos mérőkkel. Emellett kitérünk arra, hogy milyen betegségek esetén lehet szükség sűrű vagy folyamatos vércukorszint mérésre, és válaszolunk a leggyakoribb kérdésekre.
A fényét vesztett, töredező vagy ritkuló hajkorona gyakran nem csupán esztétikai kérdés, hanem egy jelzés, hogy szervezetünknek több törődésre, esetleg célzott tápanyagbevitelre van szüksége. Két kiemelkedő termékcsalád, a Bioscalin és a Forcapil, különböző megközelítésekkel kínál megoldást. De miben rejlik a különbség, és milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a választásnál? Ezt néztük meg gyógyszerész szemmel.
Csecsemőkori reflux: kellemetlen, de kezelhető
A csecsemőkori reflux egy gyakori probléma, amely a babák akár felét is érintheti. A reflux során a gyomorsav a nyelőcsőbe áramlik vissza, ami kellemetlen tüneteket okozhat a babának.
A pszoriázis (vagy pikkelysömör) egy gyakori, krónikus gyulladásos bőrbetegség, amely közel 125 millió embert érint világszerte. Magyarországon mintegy 200 ezer ember él ezzel az állapottal. A többség számára azonban a pszoriázis több, mint egyszerű bőrtünet: fizikai, lelki és társadalmi terheket is hordoz.
A Flexin Triple Active nem csodapirula – de okosan összeállított hatóanyagaival támogatást nyújthat a mozgás öröméhez. De mit mond erről a tudomány? Gyógyszerész szemmel néztünk rá, hogy kiderüljön: valóban van-e alapja a hatékonyságának, vagy csak jól hangzó ígéretekből áll.
A hisztaminintolerancia egyre gyakrabban előforduló, de még mindig aluldiagnosztizált állapot, amelynek oka a szervezet hisztaminbontó kapacitásának csökkenése. A hisztamin biogén amin, mely fontos szerepet játszik az immunrendszer működésében, az emésztésben, sőt az idegrendszeri kommunikációban is. Túl sok azonban, ha felhalmozódik a szervezetben, kellemetlen tüneteket vált ki, elsősorban az emésztőrendszerben és az idegrendszerben.
Ahogy beköszönt a tavasz, egyre több időt töltünk a szabadban – nemcsak a friss levegő, de a testi-lelki feltöltődés okozta örömök miatt is. Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapott az úgynevezett földelés (angolul: grounding), melynek lényege, hogy közvetlen fizikai kapcsolatba kerülünk a Földdel – például mezítláb sétálunk a fűben, kertészkedünk, vagy egyszerűen leheveredünk egy pokrócra a parkban.
Ugye ismerős az az érzés, amikor a természet éledezik, a nap egyre többet süt, mégis úgy érzed, mintha a tested lemaradt volna erről a lendületről? Tavasszal sokan tapasztalnak fáradtságot, kimerültséget és motivációhiányt – de ne aggódj, van megoldás! Mutatjuk, hogyan tudsz visszatalálni a lendülethez és feltölteni az energiaraktáraidat.
