Hogyan “szórakoztassuk” a gyerkőcöt a karantén idején?
Szerző:
Nagyné Nánási Rita
Mikor olvastam ezt a szalagcímet, három gyermekes dolgozó anyaként kicsit megmosolyogtam a kérdést… gondoltam megkérdezem néhány ismerősömet, akik családban elfoglalt státuszukból adódóan hozzám hasonló cipőben járnak, ugyan mennyi relevanciája van ennek a kérdésnek, kiélezve a szórakoztatni szócskára…
A válaszadók között volt olyan, aki harsányan felnevetett.
Olyan is volt, aki ábrándos tekintettel révedt a semmibe, mielőtt válaszolt volna, de általában véve viccesnek találták a kérdést.
Rájöttem, hogy az én szűk környezetemben kevésbé kérdés a szórakoztatás, minthogy millió feladat adódik ebben a helyzetben otthon is. Biztos vannak azonban olyanok, akik szerencsésnek mondhatják magukat és számukra kérdések ezek, melyek megoldásra várnak. Nem mintha számomra nem lenne fontos, de nem is a hogyan, inkább a mikor a kérdés.
Az indító kérdésre az egyik választ a fából vaskarika módjára rögtönzött fapados digitális oktatási rendszer máris megadja, ami nálunk gyakorlatban azt jelenti, hogy holnaptól minden reggel 8-16 óráig digitális módon oktatják a gyerekeket, akiknek én leszek most ideiglenes tanára, de minden tárgyra vonatkoztatva, mindkét nagy gyermekemnek, egyszemélyben és ezzel egyidőben óvónénije a legkisebbnek, akit szintén le kell kötnöm valahogy , míg a nagyok tanulnak.
Ma már lefektettük a napi rutin szabályait, részben. Ugyanis, mire beleéltem volna magam, a nagyfiam első mondata az volt, Te nem a tanítónénink vagy és mi nem az iskolában vagyunk !
Na, itt már éreztem, hogy lesz némi szerepkonfliktus, mert nyilván ők anyukaként néznek rám, nem tanítónéniként és sajnos be kell látni, hogy vannak olyan feladatok, helyzetek, amikben jobban hallgatnak a tanítónénire, mint rám.
Mindezt félretéve, ettől még lesznek szabadidős órák, napok, lsd. hétvége, amikor érdemes lehet megfogadni pár gyakorlati tanácsot, tippet:
Hogyan beszéljünk a bezártság okairól?
Miután országosan bezárták az iskolákat, óvodákat, izolálódnak a társaságoktól, figyelmük fókuszát is át kell helyezni. Nem könnyű megértetni velük és elfogadtatni a változásokat, ha nem értik az okokat. Az ő nyelvükön kell elmondani, hogy más a helyzet, mint általában.
Victor Carrion a Stanford gyermekgondozási program igazgatója, szorongás specialista azt javasolja, hogy csak akkor beszéljünk a most kialakult helyzetről, ha a gyerek kérdez róla, ellenkező esetben meghallgatni sem fog. Ha kétségeik, félelmeik vannak, nyugtasd meg őket, hogy a felnőttek megtesznek mindent a védelmükben, de ők maguk is sokat tehetnek.
Meg kell velük értetni, hogy ez egy megváltozott helyzet
El kell mondani mihez képest mutat változást és milyen viselkedéssel, hozzáállással könnyíthetünk a mindennapjainkon. Meg kell találni a mókás módját annak, hogy megtanítsuk Őket alapvető higiénés szabályok betartására, jó szokások kialakítására, amik később is a javukat szolgálják.
Régebben egy kis egyszerű, szó szerint fabrikált versikére tanítottam meg Őket, ami így szólt: Dörzsöl, kulcsol, kézfej, tenyeret ujjbeggyel csikizel. Kicsit Szezám utca hangulatot idéz, akár Elmo is énekelhette volna, de én követtem el, és így fogyaszthatóbb volt számukra is. Olyannyira, hogy a mai napig emlékeznek rá, és a kicsinek már ők mondják, mikor segítenek neki alaposan kezet mosni.
Nem időtlen nyaraláson vagyunk!
Fel lehet fogni nyaralásként is, de nem érdemes, mert akkor felborul a napunk az édes semmittevés égisze alatt. Nyaralás alatt az ember nem tanul egész nap ugyebár. Fontos a napirend kialakítása, amiben segítségünkre van a digitális oktatásban való kötelező részvétel, hisz ad egy keretet a napnak. Eköré lehet építeni minden egyéb tevékenységet, már ami a gyereket illeti. Az, hogy anya mikor és hogy oldja meg a napi főzést, mosogatást, mosást, házimunkát stb., miközben ott kell ülnie a gyerekek mellett, az egy másik eszmefuttatás témája..
Maradj kapcsolatban!
Ha már így alakult, törekedjünk arra, hogy a javunkra fordítsuk a technika adta lehetőségeket és végre megismerjék gyermekeink a kütyük használatának valódi előnyeit, ne csak játékeszközként használják. Tartsuk a kapcsolatot barátokkal, családtagokkal, közeli, távoli rokonokkal, ismerősökkel. Most, amikor fizikailag mindenkitől érdemes távoltartani magunkat a saját és mások biztonsága érdekében, vannak, akiknek ez az egyetlen módja a kapcsolattartásra, ami a nagyszülők esetében a legszívderítőbb dolog.
Ki a szabadba!?
Erről is megoszlanak most a vélemények, de az vitathatatlan, hogy ha csak a szűk családoddal tesztek egy kört vagy kimentek az udvarra játszani, abból nagy baj nem lehet. Levegőre szüksége van a gyereknek is, neked is, és a napfény is jótékony, hisz elősegíti a D-vitamin termelődését, ezáltal erősíti az immunrendszert, ami most kiemelt jelentőséggel bír. A mozgás szintén nagyon fontos alapköve a napnak. A fizikai fáradtság más, mint a szellemi. A fizikai fáradtság enged éjszaka pihenni, a jó alvás pedig szintén hozzájárul immunrendszerünk erősítéséhez. Aki jól alszik, kipiheni magát, sokkal ellenállóbb a fertőzésekkel szemben.
A mozgás boldogsághormont szabadít fel, ami pedig a stresszt képes csökkenteni, ami ebben az időszakban nem elhanyagolható szempont. Talán most talán még érdekes a gyerekeknek otthon maradni, otthon tanulni, de hosszú távon ez Őket is frusztrálni fogja. Az intenzív mozgás kitűnő alternatívája a stressz levezetésének.
Nyitott ablak mellett, bent is mozoghatunk, esetleg táncolhatunk is a gyerekekkel. A tánc boldogság, vidámság forrása, segíti az önkifejezést is.
Vonjuk be a gyerekeket is a házimunkába
Már az is sok családban kihívás, hogy a gyerekek a maguk környezetét rendben tartsák Ennek ellenére általában szívesen szállnak be a konyhai tevékenységekbe. Közben egy csomó mindent tanulhatunk, mondjuk a mértékegység átváltásokat, égtájakat, számolgatást és az étvágyuk is jobban megjön.
Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szerint a gyermek szocializációja szempontjából és szorongásoldás tekintetében egy 3 éves gyereknek kifejezetten előnyös lehet, ha bevonják a házimunkába, ezért nyugodtan kérjünk segítséget a gyerekektől kérünk a gyermekünktől, ha a szárítógépet kell kipakolni, vagy épp a mosógépet megtölteni. Ettől még nem leszünk illegális gyermekmunkáltatók
Képek forrása:
www.pexels.com