Legalább 30 féle koronavírus mutációt találtak
Szerző:
Kallai Barnabás
Mint azt már tudjuk, a koronavírus szaporodása során bekövetkezett hibák változást idéznek elő annak genetikai állományában (RNS), ezt mutációnak nevezzük. Minél több az ilyen változás az RNS-ben, annál több formája jelenhet meg a vírusnak. Egyes változások számunkra kedvezőek és a vírust gyengítik, más változások pedig a vírus számára kedvezőbbek és fokozzák annak fertőzőképességét.
Véletlenszerűen kiválasztott 11 kínai fertőzöttből származó vírusmintát vizsgáltak, mely során több mint 30 különböző mutációját találták a vírusnak
Ezek közül 19 eddig ismeretlen volt. Az eredményeket egy szakértői felülvizsgálat előtt álló Zhejiang Egyetemi tanulmányban közölték. A mutációk nyomon követésén eddig nagyobb hangsúly volt, mint azok vírus funkciókkal kapcsolatos hatásain. Jelen tanulmányban főleg azt vizsgálták, milyen hatással vannak a vírus tulajdonságaira az egyes mutációk. Ez ugyanis kulcsfontosságú a fertőzés mechanizmusának megértéséhez, valamint a vakcina és gyógyszer fejlesztéshez.
A kutatás során a fertőzöttekből származó vírusokat nagyon részletes genetikai vizsgálatnak vetették alá, majd sejteket megfertőzve azt vizsgálták, hogy a vírusok milyen gyorsan szaporodnak és milyen hatékonyan károsítják a megfertőzött sejteket, azaz a vírus patogenitását.
Az eredmény rendkívül jelentős, 270-szeres különbséget is mutatott, melyet mutációk okoztak. Ez azt jelenti, hogy a ’leggyengébb’ vírusnál 270-szer súlyosabb következményeket okoz a ’legerősebb’ vírus.
Egy kifejezetten ritka és váratlan mutáció következtében a betegség 45 napig zajlott egy fertőzött szervezetében. Az illető a kórházból gyógyultan távozott.
Összesen 33 mutációt azonosítottak, melyből 19 eddig nem szerepelt az adatbázisokban
Ez kivételesen magas változatosságot jelent, tekintve, hogy mindössze 11 fertőzöttből származtak a minták és a fertőzöttek azonos régióból származtak, továbbá a mintavétel viszonylag korán történt.
Ennek alapján feltételezhető, hogy a vírus változatosságát jelentősen alábecsülték, mely befolyásolhatja egy globálisan alkalmazható vakcina előállításának lehetőségét.
Jelenleg kivételesen nagy jelentősége van a minél részletesebb genetika adatgyűjtésnek szerte a világon. Ugyanis ezek az adatok elengedhetetlenek a hatékony megelőzés és gyógyítás érdekében, amikor eljön annak az ideje.
Ez a kutatók feladata. Mi pedig azzal tudjuk segíteni a munkájukat, ha lassítjuk a vírus a terjedését és minél jobban csökkentjük az újabb fertőződések számát.
Vigyázzunk egymásra és figyeljünk a higiéniára, ezzel is tiszteletben tartva mind a klinikákon, mind a kutatólaboratóriumokban dolgozók munkáját.
Forrás:
https://doi.org/10.1101/2020.04.14.20060160

