Shea vaj – Avagy miért nem égnek le a fekete nők?
A shea vaj származását tekintve egy közép-afrikai fa fajta, a karitéfa terméséből készül. A karitéfa akár 200 évig is képes termést hozni, azonban első terméseit csak 20 éves kora körül hozza. Termései csonthéjasok és küllemben kissé a szilvára hasonlítanak, ezenfelül egy-egy leszüretelt termés zsírtartalma elérheti akár a 60-70%-ot is. A shea vaj tradicionálisan hidegsajtolással készül, melynek során a gyümölcs jelentős A-, E- és F-vitamin tartalmát képesek megőrizni, és gyakorlatilag teljesen vegyszermentes marad, hiszen nincs szükség semmilyen kémiai kivonási folyamatra.
Natúr kozmetikum
A shea vaj önmagában, de összetevőként is képes megoldást nyújtani a száraz, ekcémás bőrre, hiszen sikeresen hidratálja, regenerálja, nyugtatja annak szerkezetét. Kenés után gyorsan felszívódik a bőrön és segíti fenntartani a bőr öngyógyító képességét, miközben hosszan tartó hidratáltságot nyújt. A shea vaj amellett, hogy szinte az egyik legtökéletesebb bőrápoló, összetételében meglehetősen hasonlít a bőrünket védelmező természetes emulziós réteghez.
Mint ahogyan saját bőrünkön is tapasztaljuk, bőrünk szépsége mindig is fontos szerepet játszott kultúránkban, hiszen az egészségünk egyik legalapvetőbb indikátora. Napjainkban azonban már számos kozmetikai termékre hagyatkozhatunk, ha bőrápolásról és fényvédelemről van szó, de sajnos nem minden kozmetikum kompatibilis minden bőrtípussal. A fekete bőrűek esetében például különleges figyelmet igényel a fényvédelem, mivel bőrük egyedi tulajdonságokkal bír. A Shea vaj hússzú ideje a természet által nyújtott kincs a fekete nők számára, számos előnnyel ellátva őket, de az egyik legkiemelkedőbb az erőteljes fényvédő hatása.
Miért nem égnek le a fekete bőrű nők?
A fekete bőrű emberek bőre alapvetően nagyobb mennyiségű melanin pigmentet tartalmaz, mint a fehér bőrű társaiké, ami persze szemmel is jól látható. A melanin nemcsak a bőr színének sötétebb árnyalatáért felelős, de kiemelkedő szerepet játszik a fényvédelemben is. Segít megvédeni a bőrt az UV-sugárzás okozta káros hatásoktól, ezenfelül megóvhatja a bőrt a leégéstől és a bőrrák esetleges kialakulásától.
A melanin ugyanakkor nem nyújt teljeskörű védelmet, ezért van az, hogy a fekete bőrű embereknek is szükségük van külsőleges vagy belsőleges fényvédő termékekre. Bár a színesbőrűek kevésbé hajlamosak a leégésre, bőrük nem képes a hosszantartó napsütésnek ellenállni, és hosszantartó napozásnak kitéve az ő bőrük szerkezete is könnyedén károsodhat.
Shea vaj – A természetes fényvédő
Ez a csoda vaj természetes módon rendelkezik egy alacsonyabb faktorú fényvédelmi tulajdonsággal. Bár nem helyettesítheti teljes mértékben a napvédő termékeket, a benne található karitén nevű fényvédő anyagnak köszönhetően segíthet a fekete bőrű nőknek védelmet nyújtani a káros UV-sugárzással szemben. A shea vaj és a színesbőrű nők bőrében természetesen fellelhető melanin együttese már egy biztosabb védelmet nyújthat a napsugárzás ellen.
Ugyanakkor a shea vajat gazdag bőrhidratálóként is gyakran használják, ugyanis hatékonyan tölti fel bőrünk mélyebb rétegeit, serkenti a sejtek megújulását, erősíti a bőr hidrolipid-rétegét, simává és finom tapintásúvá teszi a bőrt. A színesbőrű emberek bőre könnyebben kiszárdahat, ezt az állapotot támogatja sikeresen a shea vaj, csökkenti a bőr káros környezeti tényező vagy napozás okozta dehidratáltságát, valamint javítja a bőr húzó, száraz érzetét.
Használata
A shea vajat túladagolni nem lehet, és mellékhatása sem ismert, így bárki használhatja. A gyakoriságot illetően az adott személy bőrtípusa a mérvadó, ha problémás, ekcémás bőrről beszélünk, akkor érdemes naponta többször is alkalmazni, majd miután javulást tapasztalunk elegendő már csak napi egyszer bekennünk bőrünket. Mennyiségét tekintve kevés is elég belőle, mert erőteljesebb, zsírosabb állaga van, mint egy általános hidratálónak. Érdekessége, hogy 20 celsius fok alatt teljesen megszilárdul, abszolút kenhetetlen állagúvá válik, így érdemes használat előtt kissé felmelegíteni.
Mire használhatjuk
- Napozás: A shea vaj önmagában 5-6-os fényvédő faktorral rendelkezik.
- Száraz bőr: Hosszasan hidratálja a bőrt, lassan és hatékonyan táplálva közben a bőr rétegeit.
- Ekcéma: Gyulladáscsökkentő és erőteljes hidratáló hatásának köszönhetően gyorsan enyhíti a tüneteket és megakadályozza a tünetek újbóli kialakulását.
- Pikkelysömör: Tartósan enyhíti a psoriasis kellemetlen tüneteit.
- Gyulladás: A shea vaj, erős gyulladáscsökkentő, ezáltal használhatjuk rovarcsípésekre, de akár égő, viszkető kiütésekre is.
Már számos kozmetikai márka beépítette a shea vajat a termékösszetevők közé, így van lehetőségünk válogatni, tesztelni, hogy számunkra melyik az a kozmetikum, amely a legoptimálisabban hidratálja, védi bőrünk egészséges állapotát.