A fókuszváltásban rejlő lehetőségek
Szerző:
Novák Gyöngyi
Már a sokadik napnál tartunk. Kialakítottuk az új körülményeknek megfelelő napirendet. Azután, amikor a rendszerünk megbukott, újra terveztünk, talán többször is. Mostanra beleszoktunk abba, hogy mikor kelünk fel, hogyan szervezzük meg a gyerekeknek a bejelentkezést az iskolák által elvárt elektronikus rendszerbe, mit főzzünk és mikor, hogyan dolgozunk otthonról, miközben haladunk a házi munkával. Telefonon, videóhívások segítségével próbáljuk betölteni az űrt, amit a család, a rokonok, barátaink és érintéseik hiánya teremt meg bennünk nap nap után.
A napirend kialakítása egyszerűbb, ha meghallgatjuk és figyelembe vesszük azon családtagjaink véleményét és szempontjait, akikkel együtt élünk. Ezzel a gesztussal olyan üzeneteket küldünk számukra, mellyel kifejeződik a „fontos vagy”, „figyelek rád”, „számít a véleményed” mondanivaló. Ezek egymást támogató és megerősítő tartalmak, melyek hatnak a magasabb szintű együttműködés elérésére.
Embert próbáló időszak ez mindannyiunk számára.

Számtalan inger ér bennünket a híradásokból bármilyen csatornán keresztül érintkezünk a világgal. Beszűkült a tér körülöttünk fizikai és mentális síkon is. Azzal védhetjük magunkat a bennünket nem támogató hatásoktól, hogy nagyító alá tesszük őket a szerint, hogy a befolyásolási körünkbe tartozik, vagy azon kívül helyezkedik el.
Minél több időt és energiát töltünk a „körön kívül”, azokkal a történésekkel foglalkozva, melyekre nem tudunk hatással lenni, annál inkább eluralkodik bennünk a káosz, a keserűség, a tehetetlenség érzése. A mások cselekedeteire való koncentrálás elviszi a türelmünket, az életidőnket és az energiánkat.
Előre vivő arra gondolni, mi minden szerepel azon a területen, ami a befolyásolási körünkön belül helyezkedik el. A „körön belül” töltött idő visszaadja a kompetencia érzésünket, örömmel, nyitottsággal, lendülettel áraszt el.
Nagyon megerősítő és támogató tud lenni ez a gyakorlat, ha megjeleníted vizuálisan és nem csak a fejedben tartod meg a gondolataidat. Keress egy nagy méretű kartont, rajzolj egy kört a papírra, gondold végig, mi az, amire nem tudsz hatni, viszi el az energiád, bosszant és rossz kedvűvé tesz. Majd gyűjtsd össze, mi az, amire hatással vagy, így életörömmel, felszabadultsággal és jó érzéssel tölt el. Meglepő, hogy ilyen körülmények között, számtalan olyan tényezőt találhatunk, amit fel tudunk jegyezni a kör közepére. Tegyünk fókuszt erre a területre.
Szponzorált tartalom
